Na, most pár napig kicsit kimaradtam az online időjárás-jelentésből, de szomorúan kell mondanom, hogy a húsvéti hosszúhétvégénket elmosta az eső. Persze, mit is várhattam volna, 4 (5) napos hétvége volt a ködösben, ilyenkor mindig a legrosszabb arcát mutatja az idő. Most sem volt ez máshogy, bár azt nem tudom, hogy nálunk milyen idő is volt pontosan, mert mi északi irányba repültünk, ott esős volt, nem kicsit! Bár azt meg kell vallanom, hogy mikor az autóban ültünk, többször is 7ágra sütött a nap, csak mire a célállomásra érkeztünk, már muszáj volt esőkabátot venni :(
A mai napra pedig itt a ködösben meg azt lehet mondani, hogy igazi bolond, áprilisi idő volt.

Reggel csudi kék ég fogadott, amikor kinéztem az ablakon és utána 2 kupac teregetés ki is került az udvarra, amit dél körül roham tempóban kellett beszedni, mert a semmiből hirtelen leszakadt az ég.
Aztán még 2x vittem ki és hoztam vissza a szárítókat, mert úgy voltam vele, hogy ha ilyen melegen süt a nap, akkor muszáj az udvaron száradni a ruháknak… Mindig ügyesebb voltam az esőnél :)
Közben még jég is esett és mire napnyugta ideje elérkezett, megint felhőtlen volt az ég…
A hő olyan 6 és 15 fok között ingadozott, mert valóban, amikor nem esett, akkor volt ereje a sugaraknak felmelegíteni a mérőt.