Feltöltés

Tags

, , , ,

Na, azt hiszem a mai nap feltöltődhetett egy csomó tározó, bár a tévében valami olyat mondott a vízügyi szakember, hogy nagyon sok ilyen hétre lenne szüksége az országnak, mint ez ez a mostani volt (many more weeks like this…)

Reggel azt hittem, meg is írhatom a mai bejegyzést, esik és fúj a szél nagyon, de aztán többször is kivilágosodott, sőt még kék eget is láttam egy icicipicikét és a nap is többször besütött…

De azért a nagyobbik részében a napnak esett és fújt a szél, viszont nem volt annyira hideg, most este is 9 fok van még mindig…

 

instagram (67)

 

Csak napos

Tags

, , ,

Ma igazán napos volt, persze pont ilyenkor sikerül Ikeába/reptérre menni, és nem a tengerparton ücsörögni….

Elég meleg is volt, és mivel messze voltunk a tengertől, szél sem lengedezett. Autópályán csodás kilátás, a messzeségben hegyekkel, nagyon tetszett. kevés ilyen nap van sajnos, holnapra már esőt mondanak bbc-ék.

Ja, és mondtam már, hogy milyen szépen virágzik az összes fa? Hűű, igazán szép, virágba borult már minden.

Naposas

Tags

, , , ,

Ahogy hétfőn egész nap esett, úgy kedden meg egész nap sütött a nap (na jó, volt egy 1,5 órás felhőszakadás, dörgéssel) de előtte és utána szép idő volt.

Mondjuk nem volt túl meleg, de 8 – 10 fok volt egész nap, és ahol az emberre sütött a napsugár, ott még melegebb is volt a hőérzet.

Persze, csúnya esőfelhőket láttam a tévében érkezni, nagy valószínűséggel igazuk is lesz, gondolom, ez a mai tavaszi nap, csak egy kis becsapós érzést akart adni nekünk, hogy ilyen is lehet :)

Mindenféle

Tags

,

Fura egy idő volt ma (nem is kellene oly nagyon meglepődni). Kicsit sütött délelőtt a nap, gondoltam mosok egyet… hát, ez rossz ötlet volt, mert mire lejárt a gép már hatalmas felhők gyülekeztek, szél lett és hűvös.

Aztán utána megint szebb lett kicsit (ruhák már rég a szárítógépben) és gondoltam akkor este bringával megyek dolgozni. Ez is rossz ötlet volt, mert mikor kerekedett egy 20 perces zivatar – természetesen amikor bringáztam…

Szóval megvolt ma a bőrig ázás is (na jó, kabát alatt nem), most estére kitisztult az ég, átlagosan hűvös idő van (annyira már nincs hűvös, hogy a kazán bekapcsoljon, pedig még megtehetné).

Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a holnapra, bbc szerint tiszta napos lesz…na erre azért nem fogadnék.

Hello TAVASZ!

Tags

, , , ,

Azt hiszem, ma igazán tavaszi idő volt! Nem is lehet erről többet írni. Na, jó azt még igen, hogy tudod milyen jó érzés, mikor a hasadra süt a nap reggel?! Nagyon jó, mert reménykedsz, hogy aznap ilyen marad az idő…

Igaz, hűvös volt, mert reggel csak 5 fokot láttam a kijelzőn, de később láttam 14 fokot is és most éjfél felé pedig 7 fok van.

Viszont kék ég volt és napsütés, jó volt egy rövidke időre tavaszi/nyári zápor is, de az elmúlt napok jégesős, zivataros időjárásához képest ezt már észre sem vettük :)

Szóval, HELLÓ TAVASZ, UGYE MARADSZ???! :)

 

APR21

Juj…

Tags

, , , , , , , ,

Hát az elmúlt 3 napban nem semmi idő járta erre…

Volt esőzés, jégeső, sötét, inkább fekete felhők, napsütés és kék ég is. Sőt olyan is, hogy a három az egyben, meg volt, amikor a szél is fújt …

jegeso elott

A hő nem volt igazán rossz, olyan 8-10 fok napközben éjjelre persze valamennyire visszahűlt, de fagyos nem volt egyik reggel sem, mert ugye vagy esett vagy a nap sütött, de deres nem volt.

Jégeső viszont minden nap volt, olyan fura érzés, ilyet itt még korábbi években nem nagyon láttunk, sőt dörgés is volt a napokban, ez sem nagyon jellemző …

Fura idő járja, nagyon fura…

 

aprilis18-20

az elmúlt egy-két nap

Tags

,

igen változatosra sikeredett: volt eső, még egy pici jégeső is, majd kisütött a nap, száradtak a ruhák, volt nagy szél is, csak hogy teljes legyen a kép.

Annyira hideg azért nincs, ez jó, de még mindig elmarad szerintem messze a tavaly ilyenkori időjárástól. Azt mondják, hogy nagyon hideg lesz a május, amolyan rekordhideg… hát, majd meglátjuk, bár jobban örülnék, ha nem így lenne.

 

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.