Nem irtam, mert minden nap hasonló volt, reggel hüvösebb, párás, aztán ha kisütött a nap, akkor gyorsan emelkedett a hőmérséklet 17-19 fokig. Szuper idő. Már hetek óta.
És megint jön a nyávogás, mert nagy a por, a virágok ezerrel virágoznak, tele a levegő virágporral, mi meg sürün kapkodjuk a tablettákat az ellergia ellen, pedig egy-egy kiadós eső is megtenné a magáét.
Hétvégén néztem az előjelzéseket, keddtől erős lehülést jósoltak, nappali 8 fokkal éjszakai -4 fokkal és hóeséssel. Még az ónosesőt is beharangozták, gondoltam is, hogy ez remek móka lesz, pont mennem kellett a repülőtérre. De nem lett ebből semmi! Tegnap annyira meleg volt, hogy kint ebédeltünk a teraszon.
Éjszakára azt mondták, hogy 4,4 mm eső lesz. Vártuk nagyon. Nem lett abból sem semmi. Mára is mondtak akárhány mm-t, eddig egyetlen szem sem esett.
Tavasz! Belgium! Egyenlő az egyik legesősebb évszakkal itt, most meg már nem is emlékszem mikor esett utóljára. Ha valaki most jön életében először Belgiumba, akkor tuti azt gondlja, hogy mindenki meghibbant, meleg van, szárazság, hol van itt a sokat felemlegetett esőfüggöny?
Mondjuk egy éjszaka eshetne pár óráig, aztán reggelre megint lehetne verőfényes napsütés. Ugye milyen jól kigondoltam? :)